Dórémi-vándorlás

A reggeli teendőket elég komótosan hajtottuk végre, annak tudatában, hogy nem kellett sem menetrendekhez, sem szigorú napirendhez alkalmazkodni, mivel mára nem terveztünk többet 12km-nél (előre próbáljuk behatárolni, hogy hol mennyi pihenőt engedhetünk meg magunknak, amit általában soha nem tartunk be, és mindig csúszás lesz a vége, aztán Isten tudja hogyan, de mindig beérjük magunkat :-).
A menetrendeket nem is érdemes ragozni. Igaz, hogy ez a nap hétfőre esett, de a hétköznapi menetrend sem volt az a kényelmesen megoldható alternatíva, így királylányokra való tekintettel, Livi élete társának dieseles meghajtású hintója állt elénk a túra utolsó állomásán.
Nagymizdón Livi még elzarándokolt a kisboltba a reggelihez, ahol az aboriginálok szó nélkül kitették elé az előzőleg, szállásadónk által megrendelt 6 darab zsemlét. Így megy ez, egy pár száz lelket számláló faluban, ahol rögtön kiszúrják az arra portyázó ismeretlen egyedeket...

Miután nekem is sikerült magam összerakni, el is hagyhattuk Nagymizdót a Molnaszecsőd-Katafa országútnál és egy műúton indultunk Katafa felé. A jó minőségű aszfaltút kanyarogva ereszkedik le egy völgybe, ami tölgyerdőben visz tovább. Miután visszaértünk a Kemeneshát hosszan nyúló fennsíkjára, azonnal megláthatjuk Katafa első épületeit. A változatosság kedvéért, egy rövid aszfaltútnyi szakasz után lekanyarodunk jobbra, és a falu Kossuth utcáján (ez az egyik legnépszerűbb utca név eddig a kéken :-) kezdünk ereszkedni. Kis közérdekű: a rómaiak idején ezen a területen haladt át a Sallát (Zalalövő) Savariával (Szombathely) összekötő út.

Katafa előtt - kemenesháti fennsíkon (Livi)

A faluban letérünk egy földes útra, amely a patakpartra települt falu két oldalát köti össze. Az utca átvezet a Cseri-patak hídján és fölkapaszkodik a másik part utcájába. Amikor kiérünk a faluból, egy kis jobb kitérővel újra átkelünk a 76-os országúton, rögtön egy focipálya szélén, ahol neki is álltunk alapvető életfunkciónk kielégítésének. Ha jól emlékszem, itt elmerengtünk a világ dolgai felett, miszerint a pálya mögött épült házak lakóinak milyen magas lehet az ingerküszöbe, a muskátlik között landolható labdák miatt. 

a millenniumi emlékmű Katafán (Livi)

A  csupán két kilométernyire fekvő Nádasd és a falu között bokrosok húzódnak, amiket felváltanak a napraforgó és kukoricaföldek. Elhaladunk Katafa és Nádasd községek szennyvíztisztító telepe mellett is. Innen egy töredezett aszfaltú út vezet a környék legnagyobb településéhez, Nádasdra, amely valaha a Nádasdy család ősi birtoka volt. Csillagszerűen kiépített utcáinak középpontjában a római katolikus templom áll. A 86-os országúton átkelünk és utána nem sokkal keresztezzük a Körmend-Zalalövő vasútvonalat, amelyen a 1906. december 24-én indult meg a forgalom. A vasútvonal sajnos már nem szuperál, de legalább megihleti az arra járókat.

to no man's land

Ismét a fennsíkon járunk egy hosszú, homokos-kavicsos úton Halogy felé. Körülöttünk művelt területek, legelők és fasorok állnak katonás sorrendben a K jelzéssel. Úgy másfél km után elérünk egy erdőt, aminek sarkán egy magasles tövében szusszantunk egyet.
Igaz, hogy élveznem kellett volna a napsütést az előző napi zivatarok után, és a jó levegőt meg lárifári, de az a meditatív állapot, ami ilyenkor általában már uralkodni szokott rajtam, a fájdalom miatt csak nem jelentkezett, mivel akaratlanul is arra tudtam koncentrálni.
Én éppen a hamvaimból vakartam össze magam, miután Livi leszaladt a magaslesről, (betegesen vonzódik a magaslatokhoz) és napozzunk címszóval ledobott némi feleslegessé vált felsőruházatot. A magasles árnyékából vadásztam (ugye értékeljük az átkötést) róla egy "országimázs-kampány fotót", ami azóta is az egyik kedvencem.

Halogy felé (Livi)

a magaslesről (Livi)

nagyon musical

Nah, most már két többletinformációval is gazdagodva :-) lépjünk be, abba a széles fenyőfákkal szegélyezett nyiladékba, ami az Almási-erdőbe vezet minket. A vegyes tölgyes, gyertyános, fenyves erdő már jelzi az Őrség közeledtét. A Halogy felé vezető országút erdőfoltokkal, legelőkkel szabdalt lejtőn ereszkedik a Daraboshegyi-árok hídjáig. Onnan megint fölvezet a fennsíkra, és a nyírfasorral szegélyezett műútról máris meglátjuk Halogy falut, aminek főutcája melletti kocsmában érvényesítettük is a füzetünket.

Almási erdő felé

Másnap azt gondoltam, izomláz, és rövid regenerálódás vár rám, de mintha kitörölték volna a testem memóriájából ezt a pár napot. Érdekes ahogyan az elme alakítja a dolgokat. Livi szokta mondani és most már tapasztaltam is, hogy minél közelebbinek érezzük a célunkat, annál jobban kezd fájni mindenünk... (vagy legalábbis valami hasonlót) ...bár a Nietzsche féle verzióval jobban tudok most azonosulni :-P.

Nagymizdó - Katafa: 3,2 km

Katafa - Nádasd: 3 km

Nádasd - Halogy: 5 km

Ez a bejegyzés most nem beszámoló jellegű lesz (szóval tök unalmas), inkább egy kis ismertető az éppen aktuális tájegységről, egy száraz tényekre kiéhezett túrázó lelkesedésével :-). Hiszen az útvonal elsajátítása nemcsak annak bejárásával, hanem előzetes ismerkedésével is kezdődik.
A Kemeneshát, az Őrség és a Dórémi kapcsolatából mára szerelmi háromszög szövődött, legalábbis az utolsó állomásunk, Őriszentpéterig így nyilatkozhatok :-). Biztosak vagyunk benne, hogy ide a jövőben, akár két keréken is visszatérünk.

Úgyhogy földtan!
A Rába jobb partján 30-40 m-rel emelkedik a folyó ártere fölé a Kemeneshát 15-20 km széles, 50 km hosszú dombvonulata. Ez a terület hosszú ideig medence volt.
A Kemeneshát délnyugaton a Vasi-Hegyhátban folytatódik. Ismertebb néprajzi neve az Őrség, hiszen a keleti vonulatain, 192 km² területen települt  az a 18 község, amely az Őrséget alsó, Magyarországhoz tartozó részét alkotja.

1.*

Történelem (miért Őrség?):
A népvándorlás során keleti gótok, langobárdok, avarok egyaránt megfordultak ezen a területen. A több falu nevében előforduló "baján" elem például eredetileg avar név volt.
A néphagyomány szerint a honfoglaló magyarokat Öcsöb és Őrse vezette ide. A Kemeneshát vidékén talált gyepvasérc volt Vasvár és ezáltal az egész Vas várispánság, majd vármegye névadója.
V. István 1270-től származó szabadalomlevele tanúsítja, hogy az Őrségben igen korán kialakultak az őrállók szervezetei. A szabadalomlevélben a király különböző kiváltságokat adott a magyarósdi őrállóknak és az őrkapitány vagy ispán parancsnoksága alá rendelte őket. Az őrök kedvező társadalmi helyzete a XVII. század végén szűnt meg, amikor a Batthyány család jobbágyai lettek.
A török hódítás korában a korábban is fontos átkelőhelyeket (pl.: Vasvár, Körmend) a végvárrendszer részeiként megerősítették. A török portyázások sok középkori emléket megrongáltak vagy elpusztítottak.

2.*

Az Őrség településhálózatának alapja a szer, ami nem más, mint házcsoport védelmi szempontból fontos helyen (dombtetőn), írtásföldön. A szomszédos szereket gyalogutak kötik össze, köztük "gyepü", azaz élősövény vagy "hácsku", vesszőből font kerítés húzódik. Eredetileg csak fából építkeztek, a házaknak boronafaluk volt. Amikor már kevés volt az erdő, tért hódított a tégla használata. A konyha elé kis, háromszöges homlokzatú tornácot, úgynevezett "kódisállást"emeltek. A háziállatokat a vadak ellen úgy igyekezték óvni, hogy az udvart mind a négy irányból lezárta a lakóház, az istálló, pajta, és az ólak. Ez volt a kerített ház. Jellemző még az Őrségre hogy a kis falvak nem tudtak saját templomot építeni, ezért a kiemelkedő helyeken haranglábakat helyeztek el.

3.* Őriszentpéter szerei

Éghajlat, vízrajz:
A Felső-Kemeneshát mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves tájunk. A táj kétharmadáról a Zala felé folynak le a vizek. 
Az Őrségben még több csapadék hull, ami az Alpok még erősebb hatását mutatja. Ez az egyetlen olyan tája hazánknak, ahol gyakrabban okoz kárt a túl bő csapadék, mint az aszály. A tél hosszú, a tavasz rövid. Nyáron ritkábbak az időjárási szélsőségek, például kánikulák, mint az ország más területein. A levegő magas páratartalma miatt, a dombság vízben gazdag, sűrű a vízhálózata. A 460 forrás vize három irányban folyik le: északra a Rába, amihez a Lugos-patak vezeti le a vizeket, délre a Kerka vagy a Zala felé. Az Őrség egyetlen természetes állóvize a Fekete-tó.

Növényvilág:
A felső-Kemeneshát természetes növénytakarója gyertyányos-kocsányos (aha O.o) , ill. kocsánytalan tölgyesekből, bükkösökből, a vízfolyások mentén pedig tölgy-kőris-szil ligeterdőkből állt, de ma már a mezőgazdasági területek uralkodnak. Viszonylag természetes állapotban maradt meg a Farkas-erdő.
A Vasi-Hegyhátnak még ma is majdnem fele erdős. Valamikor tölgyesek, bükkösök voltak jelen, de meberi hatásra előrenyomult a fenyő.

Állatvilág (hát ez egy izgalmas fejezet lesz, és szinte megkívánjuk a chemotox illatát):
Az alacsonyabb rendű állatok közül különlegesnek számít a nagy csigaevő kaszáspók. A kis drágáról sajnos nem találtam képet... van egy még "egészséges szintű" pókfóbiám, vagyis én vagyok az a nő, aki van annyira hajlandó hülyét csinálni magából, hogy szoprán hangon és toporzékolva, eltorzult arccal konstatálja, hogy pók van a közelében. Csak ez a hangzatos név, és eleve ami nagy - csigaevő és pók, az - mi - az?
A sárganyakú karimás ezerlábú, bordáshátú ászka, kövi csiga, hegyi vidrapók, és a kalózpókok. Továbbá megtalálható két ritka szitakötő is: a kétcsíkos hegyi és a fémzöld szitakötő. Az őrségi mezőkön repked hazánkban a legtöbbféle lepke (ez már kicsit barátságosabban hangzik, látom is magunkat egy két hektáros közhelyen szökdécselve). A vizek mellett több védett kétéltűfaj egyedei mászkálnak, pl.: foltos szalamandra, alpesi gőte , gyíkok, siklók. A változatos állatvilághoz tartozik számos énekesmadár, emlősök hosszú felsorolása, ami már indokolja a terület védettségét.

Természetvédelem:
A Kemeneshátnak csak a túra útvonalától távol eső, alsó szakaszában van védett terület, a Ság hegyi Tájvédelmi Körzet; ezen a területen a sajátos éghajlatú erdők és lápok élővilága kiemelkedő.
Az Őrségi Nemzeti Park pedig a szeres településhálózat és a hozzá kapcsolódó hagyományos gazdálkodási formák, az ember és természet összhangja kívánkozik az első helyre.

4.* szabadtéri múzeum Pityerszeren

A Dél-dunántúli Kéktúra útvonala a Kemenesháton és az Őrségben:
Molnaszecsőd - Döröske - Döbörhegy - Szarvaskend - Nagymizdó - Katafa - Nádasd - Halogy - Felsőmarác - Ivánc - Hegyhátszentmárton - Kondorfa - Szalafő - Őriszentpéter - Bajánsenye - Kercaszomor - Magyarszombatfa - Velemér - Szentgyörgyvölgy - Felső és Alsószenterzsébet - Kerkakutas - Pusztaszentpéter - Csöde - Zalalövő

Hossza: kb. 116 km



Forrás: Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Írott-kőtől Szekszárdig - turistakalauz térképpel
Képek forrása:
1.* http://www.csatolna.hu/hu/erdekes/CCapo/orseg/map_orseg0.html
2.* http://ciklamenvendeghaz.wordpress.com/
3.* http://www.terport.hu/telepulesek/telepulestipusok/sajatos-telepulesformak/atmeneti-telepulestipusok
4.* http://www.hungaryprogramtourism.com/tdestination-szalafo-orsegi-programok.html

Így utólag már megmosolyogtat az előző bejegyzésem főcíme, mivel akkor tényleg valami szakrális élményként fogtam fel azt a hétvégét az életemnek, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ha össze kéne foglalnom ezt napot, ezzel a sorozattal ki is merülne a mondanivalóm:

Dóri

Livi

Ahogy a példa is mutatja ezen a napon nem sikerült elérnem a nirvánát. Ennek roppant prózai okai voltak, és Livi tudatos hadviselése :D.
Először is, amikor van egy-egy olyan hétvége ami mindkettőnknek üresen szerepel a naptárában, én rendszerint meg szeretném váltani a világot, és rögtön 25-30 km-es szakaszbeosztásokat tervezgetek még itthon a franciaágyamból. Livi ilyenkor általában eltűnődik a naivságomon, de most annyit mondott, hogy nem vagy normális rendben. Tehát ezen a napon volt az első 30km-es szakaszom a Kéktúrán. Tudom hogy számtalan példát lehetne felhozni személyes tragédiák után talpra állt emberi sorsokról, az El Caminoról, ahol ezalatt el sem indulnak egy nap, Youtubról belinkelni lírai számokkal kísért motiváló videokat, de ez az én személyes harcom volt, és mivel én így éltem meg, ezért ez is egy szubjektív beszámoló. Utólag Livi elmondta, (aki persze még mindig azt tudja mondani nap végén, hogy hát Ő még tudna többet is menni -.-) szándékosan bólintott a beosztásomra, hogy tapasztaljam meg, mit jelent egy nap alatt lemenni 30 km-t. Remélem eljön egyszer az az idő, amikor már csak harmincasokat veszünk alapul, és azalatt nem vagyunk hajlandóak elindulni, de ehhez még elég sok km-t kell gyűjteni a lábamba. Viszont azt sem szeretnénk, hogy csak úgy elsiessünk a látnivalók mellett, elvégre nem egy túlélőtúrára vállalkoztunk, hanem bebarangolni az országnak ezen vidékeit.
Másodszor, rengeteg műúton haladtunk, ami nem egy ízületkímélő terep, bár ilyenkor is lehet az út mentén közvetlenül menetelni, de az is nagyon ritka amikor az a terep alkalmas erre. S mivel három napra terveztünk, továbbá a táskánk tartalmán és súlyán is megmutatkozott, hogy kánikulába mentünk, de zivatarokkal is számolni kellett. Ezután fogadtam meg, hogy minden egyes grammot át fogok gondolni csomagolás előtt.

Nah, eme két bekezdésnyi tömény picsogás után, el is kezdeném a szakaszleírásokat :-D:

Következő megállónk, és egyben pecsételő helyünk Egyházasrádóc volt. Jákot aszfaltúton hagytuk el, ami egy lovastanya felé vezet. Ezen a pár száz méteren el lehet tekinteni a füzetleírástól, mert aszerint érintenénk az egyik istálló sarkát, de az azóta el lett kerítve. Viszont a K jelzések szépen fel vannak tüntetve, így esély sincs a céltalan bolyongásra.

lovastanya Ják után (Livi)

Ezután patakmeder mentén, nyiladékon, makadámúton, erdős szakaszokon haladunk tovább. A füzet továbbra is jó, ha nálunk van, mivel csak a dolgunkat könnyíti, bár a jelzésekre is nyugodtan támaszkodhatunk.
A látóhatáron lassan feltűnik Egyházasrádóc víz -és templomtornya. Nyílt területen haladunk tovább a Ritási allénak nevezett úton, mindkét oldalon szántóföld. Most már egyre közelebb a templom -és víztorony. Kb. kettő km-nyi egyenes után elérkezünk egy derékszögű bal kanyarhoz, amelyben egy háromszögelési pont és egy bekerített kereszt áll. Balra fordulunk a víztorony irányába, és előtte jobbra leereszkedünk a település szélső utcáján.

megyek

jövök

Ritási allé (Livi)

A falu főutcáján balra, ÉK felé fordulunk. A tágas főutca végén átkelünk a Szombathely-Körmend- Szentgotthárd-Graz vasútvonal sínjein. A füzet szerint az állomás épületében szerezhetünk pecsétet, azonban a fórumozók többször megemlítették, hogy az MTSZ bélyegzőt most már a töltés melletti Coop-ban kérhetjük el. Persze, mint általában a nagyobb településeken itt is minden út a kocsmába vezetett; a biztos pont, ahol a bélyegzőt szó szerint pult alól adják :-), így mi ott érvényesítettünk egy kávé mellett.

A 86-os főutat keresztezve elérjük a község Kissároslak nevű településrészét. A K-nek tartó Nemesrempehollós felé vezető utcáról a Szecsődi utcára kanyarodunk. Az utcanév Magyarszecsőd községre utal. Ennek az utcának a folytatása egy vízmű felé visz minket, és szántóterületek mellett haladunk tovább. A vízmű után átkelünk a Mukucs-patak hídján (kétszer is megnéztem, így van írva), majd töltéseken, bozótossal kísért, földes utakon elérünk egy tölgyes erdőt. Az erdőt elhagyva láthatjuk a 8-as országút forgalmát és szemben a Kemeneshát vonulatait, Egyházashollós és Magyarszecsőd templomának tornyát.

Molnaszecsőd felé (Livi)

A falu felé vezető rossz minőségű aszfaltút mellett egy katonai telep múltidéző darabjai mellett haladunk el, amik ma már a mezőgazdaságnak tesznek hálás szolgálatot. Az egyenes utat követjük a villanyvezeték mellett a 8-as főútig vezető utcába. Átkelünk az országúton és Molnaszecsőd parti utcáján a Rába felé indulunk. A faluban a Rába-híd előtti Árvíz presszóban találjuk a hivatalos pecsétet.
Molnaszecsőd nevét valószínűleg a Rábára települt vízimalmokról kapta.

katonai bunkerek ma

A presszóban kényelmes fotelek várják a megfáradt végtagokat, de mégsem a helyi celebek előtt (egyikőjük megkérdezte, hogy a Kékszalagról jövünk ugye...:-D) szerettük volna lerúgni a lábunkról a bakancsunkat, és nekiállni a szendvicseknek. Így a Rába hídja alá mentünk romantikázni, amire a hír adások, és árvíz helyzet szerint erre pár hete nem kerülhetett volna sor... bár a képen már ekkor is jól kivehető volt, meddig is ér a vízszint egy egy kiadósabb esőzés után, és így tényleg értelmet nyer a presszó elnevezése is :-).

Rába

önmagában is idegenforgalmi látványosság: túrázók papucsban

Egy kis pihenő után és határtalan leleményességünknek köszönhetően papucsban jártuk végig az 5 km-es műutat. A Csörnöc-patak hídja után az út lassan emelkedni kezd és jobbra kanyarodik a domb felé. Az országúton hamarosan elérjük az utunkba eső első kemenesháti települést, Döröskét.
A K jelzés a nyárfasoros országútról közvetlenül a falu széle előtt kanyarodik le egy széles kavicsos földútra. Leereszkedünk a Bogrács-patak duzzasztásával létrehozott horgásztó partjára.
A Kéktúra nem vezet végig a falun, de a tónál, ami alkalmas strandolásra is, érdemes kicsit megpihenni. Mi egy kis kényszerszünetet is tartottunk, mert el kezdett esni, és átváltottunk az esős outfitünkre. Üdülő házak egy kis kaptató, és pincészetek után a jelzés fölkanyarodik a döbörhegyi főutcára. Döbörhegy idegenforgalmi érdekessége a hegyháti falugyűjtemény. A szőlőhegyen védett, 19. századi zsupfedeles présházak találhatók.

nyomunkban a felhőkkel
döröskei horgásztó
döbörhegyi zsupfedeles (Livi)

Az apró faluból kivezető műúton megyünk Szarvaskendig. Az országút fölkanyarodik egy kis fennsíkra, és fenyőerdő, szántóföldek között vezet el. A hidroglóbusz után újra visszaereszkedünk az erdőbe, és hamarosan a Döröske-Szarvaskend országúthoz érünk. Néhány száz méterrel később már be is ereszkedünk a faluba. Az útszéli kocsmában szereztük be mára az utolsó pecsétünket. Itt fel is hívtuk a nagymizdói szállásunk kulcsának illetékesét, aki nehezen emésztette meg, hogy nekünk kell még fél óra, mire a faluba döcögünk, ráadásul nem is kell mondani, de megint csak a község másik végén volt a táborhelyünk.
Szarvaskend neve a honfoglalás idejére vezethető vissza: Kend vezér nemzetsége -amelynek a szarvas volt a totemállata- ezen a területen telepedett le.Miután elhagyjuk a szarvaskendi szőlőhegyet, dombháton megyünk tovább. Egy K jelzésű Mária-szoborhoz érünk, ahol jobbról egy másik út csatlakozik hozzánk. A lekanyarodó úton ereszkedünk Nagymizdó szélső utcájára és ezen érünk ki a főutcára egy díszes kőkeresztnél.  Nagymizdó neve arra utal, hogy lakói egykor mézben fizették meg az adót: mizdó=méz adó.
Aki itt szeretne aludni, nyugodtan hívhatja a polgármester asszonyt, nagyon készségesen álltak rendelkezésünkre, és külön kérésünkre még tejet is biztosítottak a szálláson :-). A Művelődési házban alakították ki a túrázóknak az igényesen felújított lakrészt, több szobával, nagyon korrekt áron. 

Az este a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, mentolos-rozmaringos sportkrémes illatfelhőben :-).

nagymizdói falurészlet (Livi)

Ják - Egyházasrádóc: 9,0 km

Egyházasrádóc - Molnaszecsőd: 8,0 km

Molnaszecsőd - Döröske: 4,7 km

Döröske - Döbörhegy: 2,8 km

Döbörhegy - Szarvaskend: 2,8 km

Szarvaskend - Nagymizdó: 2,7 km

Holnap indulunk a következő három napos szakaszunkra. Ha minden jól megy, akkor sikerül teljesítenünk majdnem 70 km-t. Livi szerint ne a számokat nézzem, nah de azért az ego itt nem elhanyagolható szempont :P

- szállás ✔ (Livi leleményességének köszönhetően ez is lebeszélve, de hogy csigázzam a kedélyeket egy kis marketingfogással, és Berényi Miklósos epizód végi távolbanézéssel.... ez a következő beszámolóból kiderül)

- kajautánpótlás ✔

- menetrendek ? (ezen még kicsit hangolnunk kell... ez az egyetlen szépséghiba, hogy a hazautazás napján a tömegközlekedéshez kell alkalmazkodnunk. S ha délután 3-kor megy az utolsó busz az átszállásunkig, adott esetben Szombathely vagy Körmend, akkor nekünk azt el kell érni, hiába mennénk még tovább akár egész nap is, vagy nem olyan feszített tempóban)

- idokep.hu óránként csekkolása ✔

és ha már hangolódás: :-)

Túratársamat, Loch Livit, a Magyar Természetjáró Szövetség honlapjának szerzőjévé avanzsálták. Úgyhogy ezentúl "Kezit csókolom"-mal köszönni Neki az utcán :P

Helló mindenki! Ezt a beszámolót már rég meg kellett volna írni, de ami késik az jó eséllyel soha nem jön el, viszont ez most nem az. A Bozsoki szállásunkról nem mondom hogy kipihenten, de fél 9 körül sikerült elindulnunk. Pedig este még azon gondolkodtunk hogy akár válhatnánk hősökké is ama tettel, hogy a tyúkokkal kelünk hajnalban és elmegyünk Ják-ig. Akkor aztán lett volna vállveregetés. Dórinak Gábor részéről, nekem meg Bazsi részéről, (vagy inkább ő el sem hitte volna hogy egy nap alatt le lehet gyalogolni 32 km-t) :). Végül persze a buszmenetrend döntött. Egyrészt Jákról nem a legkönnyebb hazajutni, másrészt a Szombathelyi menetrend sok jóval kecsegtetett, olyan formán, hogy délután két busz is indult amivel mindketten hazajuthatunk átszállás nélkül. Kucorogtunk a franciaágyon a lámpafénynél, néztük a számokat... Kilométerek, menetrendek, és a hőssé válás eszményképei bűvös felhőkként kavarogtak a fejünk fölött, és már-már elveszni látszottunk ezek sűrűjében, amikor egymásra néztük és -mint egy szerelmespár  a közös pillantások megvilágosodásában- mindketten tudtuk mit kell tennünk: beérjük a kisebb vállveregetéssel! Ezt a diskurzust valószínű a nyestek is hallották. Gondolták ha már úgysem kelünk hajnalban biztos nem fog zavarni ha egész éjjel a tetőn rohangálnak... Hopp az esti idill bemutatása kicsit talán túl részletes lett, remélem Dóri nem orrol meg rá hogy kifecsegtem néhány szaftos részletet, de akkor térjünk is vissza gyorsan az útvonalra!

A falut a tűzoltószertárnál hagyjuk el, ahonnan egy gólya kísért egy darabon. Népművelő rovatunk, ének következik!!! :

"Gólya gólya hosszú lábú gólya, megmondtam hogy ne menj le a tóra,

oda járnak fürödni a lányok, gólyamadár szégyent ne hozz rájuk.

Oda jár a hosszú lábú gém is, oda járok a babámmal én is,

addig addig jártunk le a tóra, míg házunk fölött megjelent a gólya."

És a harmadik versszak, amit tapasztalataim szerint csak kevesen ismernek:

"Kis Mariska mossa bugyogóját, két lábával ringatja a pólyát,

Aludj aludj szerelem virága, tévedésből jöttél a világra."

A falu szélén kőkereszt áll, ahonnan felvesszük a Dél-Keleti irányt a szántóföldek felé.  A DDK-s könyv elég pontosan leírja merre kell menni, felesleges a kétségbeesés a sok jelzés nélküli faoszlop láttán, azok egyszerűen csak a drótkerítést tartják. Aki sűrű jelzésekre vágyik ne erre túrázzon. A közkedvelt, sok látnivalóval kecsegtető hegyvidékeken rendszeresen újrafestik a jelzéseket, a  dombvidékeken viszont tényleg csak a Kék túrázók járnak. Célba vettünk egy messzi fenyveserdőt a térkép alapján, kerítések között baktattunk a ráncosra szikkadt talajon, amikor hátra néztünk, hogy búcsúzzunk a Kőszegi hegységtől. És nocsak mit látni? A velemi kis kápolna tornyát, ahol előző nap májkrémes zsömlét reggeliztünk. Jó így búcsúzni:)....

A hegységet magunk mögött hagyva ballagtunk tovább a Mecsek felé. Igen, a Mecsek felé, mert az lesz a következő nagyobb hegység amivel szembetalálkozunk, de addig még van pár száz kilométer :). Mint előbb írtam, a dombvidék koránt sem olyan izgalmas, én mégis nagyon szeretem. Szombathelyig erdei nyiladékokon és szántóföldeken át visz az út, szintkülönbség a nullához konvergál.

Alföldi gyerek lévén én itt érzem jól magam, ahol a horizontig tart a búzamező....

Az erdőben egy magaslesen reggeliztem magányosan, mert Dóri nem mert/akart felmászni. Lövésekre lettünk figyelmesek. Na mondom nagyon jó, már volt tapasztalatom "szimpatikus" vadászokkal, akik kiállnak a turistaútra és jelzik hogy ne menj tovább... Az ember meg persze ügyet sem vetve rájuk tovább halad, mert megy a busz és akkor bizony nincs mese :)- Ahogy haladtunk, egyre inkább hallottuk a lövéseket, a gyerekeivel az erdőben gombászó anyuka is óva intette a csemetéket hogy ne csatangoljanak messzire, nekem pedig -mint ilyenkor általában- meggyőződésem volt hogy LE FOGNAK MINKET LŐNI! Volt ahol még kiabáltam is Dórinak hangosan (pedig 2 méterre állt mellettem) hogy meghallják hol vagyunk. Folytathatnám a sztorit 12 km-en keresztül, de nem akarok senkit untatni úgyhogy lelövöm a poént. Szombathelyen a lőtéren volt lőgyakorlat.... Igen, itt kell nevetni, hagyok időt. Az erdő annyira felerősítette a hangokat, hogy olyan volt mintha tőlünk pár száz méterre dördülne a puska. Adrenalinnak mindenesetre jó volt.

Annak ellenére hogy sok helyütt megtréfáltak minket a kopott jelzések, a bozótosban véget nem érő vadcsapások, melyeket útnak hittünk, dacolva minden körülménnyel, mondhatom hogy hősiesen helytálltunk.

Találkoztunk erdei siklóval,

artistákat megszégyenítő mozdulattal jutottunk át áramot rég nem látott villanypásztorokon,

és ahol úgy éreztük tudjuk az utat, levágtuk!!!

Amikor elértük a szombathelyi országutat, tudtuk hogy már nincs sok hátra. Tévedtünk.

A főutat keresztezve konyhakertek tövében visz be az út Savaria kertvárosába, melyet Olad-nak hívnak. A jelzések jók, kis utcákon át kell kavarogni, de mivel elég meleg volt és 15 km volt a lábunkban, nem igazán esett jól. Elhaladtunk a katonai lőtér mellett, ahol még mindig gyakorlatoztak, és már akkor nézegettük a buszmegállókat, vajon melyik csodás helyi járat visz majd be minket az autóbusz állomásra, amivel elérjük a 14:40-est? Na de előbb a pecsét! Az Oladi kilátótorony lábánál fekvő Szomjoltó büfében kaptunk szuper Kék túrás bélyegzőt, két üveg hideg colát, és kevésbe hasznos útbaigazítást a helyi járatokról.

Két segítőkésznek látszó embertől tudtunk informálódni. Az egyik a büfés néni, a másik egy helyi arc, aki vélhetően a képen látható kerékpárral érkezett, és józannak tűnt. A segítőkészségükkel nem is volt baj, viszont csak vakarták a fejüket a kérdésre, mikor és melyik busz visz be minket a belvárosba. Érződött, ők jó eséllyel soha nem ültek azokon a buszokon, abban viszont mind a ketten egyetértettek hogy az 5-ös számú járat lesz a megoldás, ami az Árkádiától indul (ez egy szuper bevásárlóközpont ami vasárnap nem volt nyitva...), viszont a fazon nagy meggyőződéssel állította hogy az a busz vasárnap délután csak óránként jár, de még az is lehet hogy csak kettő megy délután. Uzsgyi fölkaptuk magunkat, a kilátóba föl se mentünk, gondoltuk ráérünk majd legközelebb amikor nem kell a buszhoz rohanni.

A buszmegállót kisebb tévelygés után megtaláltuk, jött is egy busz éppen, de az nem 5-ös, nekünk nem jó!! Lefeküdtünk a buszmegálló mellett lévő park füvére, had bámulja a jó nép a büdös turistákat. 20 perc után kezdett gyanússá válni, az 5-ösnek már jönni kellett volna. Mi lenne ha tüzetesebben megnéznénk a menetrendet? Nem lehet hogy azok a buszok amik eddig elmentek is bevittek volna a belvárosba? Miután megfejtettük a munkaszüneti nap és utolsó tanítási meg hét első munkanap utáni utáni napra vonatkozó hieroglifákat kiderült: Jaj dehogynem! Sőt, csak azok visznek be, mert az 5-ös vasárnap egyáltalán nem jár! Mondom Te Dóri? Nem lehet olyan messze az a belváros, amondó vagyok, induljunk el. Így tettünk, és láss csodát, egy busz se előzött be minket. Nem mondom hogy nem voltunk fáradtak, mert még a helyi fiatalság is akitől útbaigazítást kértünk lemagázott minket "Itt teccenek egyenesen menni...".

Lényeg a lényeg, elértük a buszt, és élményekkel tele huppantunk a Bakony volán kényelmes ülésébe. Dórit anyukája és Rozi kutya várták a megállóban, engem pedig anyósom, szintén kutyával :). A buszról még integettünk egymásnak, de tudtuk, nem elköszönünk. Éppen most kezdődött valami amibe mindketten kicsit szerelmesek lettünk. Boldogan térünk majd vissza Szombathelyre, Oladra -nem az 5-ös busszal- és folytatjuk utunkat Szekszárd felé...

A címben szereplő elmés kis megállapítás (by:Livi :D) akkor nyert igazán értelmet, amikor a DDK-s füzetünk szerint egy kerítés mellett kellett volna elkanyarodnunk, de az idők folyamán az a kerítés valahogy elkopott.

Ezzel a felesleges felvezetővel csupán azt szerettem volna prezentálni, hogy az Isten tudja hányas kiadású füzet utasításaihoz sem kell minden esetben ragaszkodni. Nagyon gyakran találkozhatunk a sorok között olyan megjegyzésekkel, hogy "az utunk bal oldalán frissen ültetett facsemeték, amott egy korhadt vadászlesen találhatjuk a Kék jelzést (továbbiakban: K),...ahol van egy piros pad, és egy barna fabüfé" stb. Hogy a szerző nem számolt azzal, hogy ezek az instrukciók később feleslegessé válnak, sőt, már nyomuk is veszik az évek folyamán, nem tudom DE! szerintem DDK-s füzet/könyv nélkül ne induljon el senki. Nekünk elég sok helyzetben csak a füzet segített a tájékozódásban, mert sajnos a feltüntetett K jelzésekre, vagyis azok hiányára nem minden esetben bízhattuk magunkat, inkább a megérzésünkre. Persze, nem ilyen drasztikus a helyzet, valahol kiválóan és jól láthatóan festett jelzéseket találunk, valahol kicsit elhanyagoltan, de a jelzésekkel való tájékozódás és a füzet nagyon jól kiegészítik egymást. Livi nélkül, az előbb említett helyzetekben totál életképtelen lettem volna :D és szerencsére a kulisszák mögé is engedett bepillantást rutinos túrázóként, amikor elmagyarázta, hogy mi minek a jelzése, merre meddig....szóval már fogalmam nincsen az egészről, de még lesz időnk együtt ismételni :D

Írott-kő kilátótornyától egy sűrű fenyvesben, térdízületeinket nem kímélve ereszkedtünk Bozsok felé. Amit egy bükkös, és ismét egy fenyves vált fel (előttem van a leírás csak azért megyek ilyen részletekbe :D). A következő érdemleges tájékozódási pont a Szénégető-kút, de oda nem tettünk kitérést, mivel az az igazság, h a Zurainktól kapott fényképezőkkel és funkcióikkal (Isten áldja az időzítőt) jobban el voltunk foglalva itt-ott, mint az útvonalunkkal és az időbeosztással. Szóval célirányosan kerestük a bükk fánkat, amin K jelzés alatt "Bozsok-felé" felirat.

Ahogy a füzet is írja "beérünk a Sötét-völgy fejezetébe". Ezt csak azért emeltem így ki, mert van számomra egy kicsit olyan Középföldé-s csengése, és tényleg hűen tükrözték a látottak azt a Tolkien-es atmoszférát. Itt tényleg minden a természetre van bízva, erdőgazdálkodásnak nyoma nincsen, legalábbis úgy tűnik. A legtöbb kidőlt fa magasságából adódóan, a többire dől és ahogy a két törzs nyikorog egymáson, tényleg nem egy mindennapi jelenség. Persze a mantra jó pár méteren keresztül adott volt "ki ne dőlj, ki ne dőlj, ki ne dőlj...".

Van is egy kedvenc képem erről az erdei szakaszról. Amikor Livi előttem sétált, (igazság szerint ez a két napra folyamatosan jellemző volt, mert úgy tört előre, mint egy vörös, kicsi Hulk :D... én is szeri XD) adott volt a mögötte rejlő lehetőség. Mondtam hogy álljon meg, később persze kérdezte, hogy mire volt jó ez a közjáték, aztán a feje fölé nézett :-)

Egy jelentősebb szakaszon az Ebenspanger János forrásból fakadó ér kísér utunkon, ami egy idő után már egy egész tekintélyes kis patakká duzzad. A pataktól távolodva egy hosszas nyír liget tűnik fel a fejünk fölött, ami Livi előző bejegyzésében szereplő nem mindennapi eszmefuttatásának köszönhetően már tudjuk hogy határsávot sejtet :P Itt külön fel is hívják a túrázók figyelmét, hogy maradjanak a kijelölt turista útvonalon megkönnyítve a határőrség munkáját. Megkönnyítettük!

-Jó napot!      -Guten Tag!
-Guten Tag!   -Jó napot!

Következő pihenőhelyünk Kalapos-kő névre hallgatott, letérve a K-ról a K-háromszög jelzés, bal oldali kiágazása felé. Úgy szól a Fáma, hogy a szép kőszálak a Kőszegi-hegység palás kőzetéből állnak, nevüket formájukról kapták és a legnagyobb valóban kalapot visel. A háznagyságú sziklákon, gyöngyvirágok ölében meguzsonnáztunk (ha kérhettem volna zenei aláfestést, akkor Mike Oldfield-től a Moonlight shadow lett volna :D). A pár száz méteres kitérő mellett egy kis tisztás is található,  padokkal, rögtönzött kis szalonnasütővel, és az idilli körképhez még egy tinédzser szerelmespár is csatolva volt. Livi egy fára festett barlangjelzésre is figyelmes lett, aminek tárgyára kicsit lejjebb akadtunk.

A K jelzésű utunkra visszatérve, palakibúvásokon ereszkedünk tovább, míg megpillantjuk a civilizáció első árulkodó jeleit, Bozsok háztetőit. A fenyves-bükkös-lombhullatós szériát felváltja egy kis szelídgesztenyés is. A dombháton ballagunk lefelé, ahol már egyre ligetesebb a terep, mellettünk feltűnnek a bozsoki víkendházak és pincék gondozott udvarai. A ma már használaton kívüli határátkelőnél értünk ki a rohonci országútra, melyen balra fordultunk a falu központja felé.

A rendezett kis falu hangulatán persze érződik az osztrák határ közelsége. Még az a tősgyökeres néni is a lehető "legnemzetközibbül", vagyis Hello-val köszönt, amikor megkérdeztük merre induljunk a Rákóczi-út 43-as szám irányába. Végül megérkeztünk a szállásunkra (www.bozsokipiheno.hu), ahol egy lelkes kis puli állt portaszolgálatban. Házigazdánk, Rozika néni rövid üdvözlés után egy pálinka welcome drink-kel kínált Minket, ami azt hiszem megadta az utolsó lendületet az ágy felé. A szombati naphoz képest, szokatlanul sokáig nyitvatartó élelmiszerboltban (Kerekes Üzletház) megkaptuk a második pecsétünket is. Az esti rituálék, és Livi paprikás csirkéje után (zacskóskajából, tejföllel és sajttal legendássá felturbózva) világmegváltó gondolatainkkal zártuk a napot.

Hát akkor itt vagyok és beszámolok az első napunkról a Dél-dunántúli kék túra útvonalán. Menetrend szerint érkeztünk meg Kőszeg-hegyalja legrégebbi településére, az 520 főt számláló Velem községbe. Azzal kezdtem hogy kiöntöttem az ásványvízkészletem felét, és nem csak azért mert a térkép több forrással is kecsegtetett az út során, hanem mert Dóri táskája még így is fele olyan nehéz sem volt mint az enyém, ami nem kicsit bosszantó :). 10:30-kor már baktattunk is fölfelé a betonúton az 582 m magas Szent Vid hegy felé, a beton nem tart sokáig, de ezt nem jelenti azt hogy mi nem kezdtünk el már ott lihegni :).

Ahogy beértünk az erdőbe, rögtön leálltunk fotózni és energiaitalt inni. A Szent Vid hegy kápolnájához vezető mélyútról érdemes a pár lépéses kitérőt megtenni a nevesincs forráshoz (tényleg nincs neve), mert nagyon finom, bő vízű, és egy romos ház is áll mellette amit érdemes megnézni. A 18. században épült kis kápolnát nemkülönben. Valahol a kápolna környékén egy szent kút is fakad, de azt nem sikerült megtalálnunk. A kápolna küszöbén ülve reggeliztünk és élveztük a napsütést, majd bedobtunk egy százast az adományládába hosszú boldog életet kívánva magunknak :).

A kápolna mögötti tisztáson megtaláltuk a szombathelyi turisták által emelt kék túra emlékművet. Régen innen indult, vagy ha úgy tetszik itt ért véget az Országos Kék, csak a vasfüggöny lebontása óta az Írott-kő a kiindulási/vég -pont. Közös képet is csináltunk:

Innen irány neki a szintvonalaknak, ahogy a térkép ígéri, az út mutatja, a lábunk pedig érzi. Rövid idő után megjelennek a fenyvesek, amik nagyon meghatározzák az Alpokalja növényvilágát. A tűleveleken lépkedni olyan mintha párnán járna az ember, és látványnak sem utolsó. A kép szép ugyan, de nem adja vissza...

 A Hörmann forrásnál értük el az Országos Kék hivatalos útvonalát, és látjuk meg az első kék jelzést. A forrásnál van egy tábla hogy ki volt ez a Hörmann, de megmondom őszintén nem emlékszem rá, a lényeg hogy errefelé bújkált és itt ölték meg. Aki kíváncsi többre, nézzen utána:).

Na és ez után következett az amit én személy szerint nagyon vártam. Az osztrák-magyar határ mentén nyírfaligetek között vezet föl az út a 884 méteres csúcsra, visszanézve gyönyörű a panoráma. Megállapítottuk hogy mivel a nyírfa alapjában véve Nyírségi fafaj, ráadásul a lápos területeket kedveli, több mint valószínű erőszakkal hozták ide. Ez egyáltalán nem látszik a fákon, láthatóan jól érzik magukat a magaslati levegőn is, és gondolom én erdészeti szempontból is okos dolog volt a határ mentén végig fehér kérgű, messziről is jól látható fát ültetni. HA hülyeséget beszéltem akkor elnézést kérek érte.

Ezen a gerincen haladva kényelmes, köves úton érhető el az Írott-kő 884 m magas csúcsa, melyen egy remekbe szabott kőkilátó áll, közepében egy 1922-ben állított határkővel. Csinos osztrák határőrökkel nem találkoztunk, pedig nagyon vártuk. Helyettük jött Bozsokról egy iskolás csapat, akik csöppet sem tűntek fáradtnak a 8 km-es kaptató után. Biztos marslakócskákat esznek, attól van ennyi energiájuk, erre nem sikerült rájönnünk. Viszont abban mindketten egyet értettünk hogy ha ilyen viselkedést engedtünk volna meg magunknak az iskolában, vagy akár egy közös osztálykirándulás során, a tanár minimum pofán vágott volna. Nem gondoltam hogy ez egyszer elhagyja a számat, de ezek a mai fiatalok....:) Jött egy bringás csapat is, az idióták idáig föltekertek, Dóri le is akarta fényképezni őket, de addigra eltűntek. Megebédeltünk, mert akkor már délután 2 körül járt az idő. Nagyon szép a kilátás a toronyból, érdemes fölmenni, főleg tiszta időben, bár a szél mindig nagyon fúj és nem sokáig lehet bírni. A DDK könyv azt írja nem lehet Bozsokot látni, de nekünk meggyőződésünk hogy láttuk, ennek örömére lefényképeztük egymást. Íme néhány OBJEKTÍV pillantás:

PECSÉTELÉS: Az útvonal igazolására szolgál, általában kihelyezett ládikákban, településeken kocsmában vagy élelmiszerboltban találjuk meg. Van erre egy remek fórum, ahol minden pecsétnek van külön topicja, pecsétpárna nélkül viszont nem érdemes elindulni. http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/ddk_forum

Az első pecsétes ládika a kilátó alatt lévő fenyves erdő egyik fáján található, sőt, kettő is van, egy régebbi és egy újabb, de mind a kettő fémbélyegzőt rejt. Itt kell megosztanom az első pecsételésünk történetét. Lepakolunk a ládika alatt, kezembe veszem a bélyegzőt, és már-már kockafejű 4 diplomás fizikatanárrá változva magyarázom Dórinak, hogy hogyan lehet fémbélyegzővel viszonylag jól látható lenyomatot készíteni: kipucolni, jó tocsogósra tintázni, majd határozott, a tengerszintnek 90 fokos szöget bezáró gyors lefelé mozdulattal odacsapni, hagyni 1 percig, nagyon óvatosan megmozgatni jobbról balra, és lassan levenni. A közel 15 perces előadás után, az országos kék során bélyegzőkkel szerzett tapasztalataimat eszközölve pecsételtem. Hát, a tökéletestől igen messze állt, de tudtam, ennél jobbat nem lehet, és ezzel a meggyőződéssel adtam át túratársamnak a bélyegzőt. Dóri, aki ilyen ládát, még szerintem képen sem látott, megfogta, belenyomta a párnába, és odabaszta (nem tudom szebben írni) a füzetbe, majd mosolyogva mutatta az ÁLTALAM SOHA NEM LÁTOTT TÖKÉLETES LENYOMATOT. Itt közöltem vele, hogy tudjon róla, több év munkája lett most porrá.... (a beszámolót is ő folytatja tovább)

Amikor  az ujjaim a klaviatúrára helyezem fura érzés fog el percekig.... Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Mi  a kék túra? Nos mit látunk? Egy jel a fán, a sziklán, a magasles roskadozó lábán. Egy fehér alapra festett kék csík, nem több. Nekünk kéktúrázóknak jóval több egy két színből ecsettel megfesthető alakzatnál. Színek, hangok, illatok tömkelege, had mondjam azt : "Életérzés". A természet, a helyi embereken keresztül a kultúra, és önmagad megismerése. Ehhez bizony nem kell külföldre menni és az El Caminot járni (persze biztos az is nagyon jó:). Két dolog kell hozzá. Egy ember, és egy elhatározás. Kívánom mindenkinek aki ott áll az Írott-kőn, és a DDK feliratú nyilat nézi, tapasztalja ezt meg.

Helló világ! Most már semmi nem menti meg ezt a kis hegyet (Írott-kő Dóra Réfi nyomán) hogy megmásszuk. Minden készen áll!

Írtam barátságos időbeosztást (amit szigorúan tartani kell), listát a szükséges felszerelésekről, és kinyomtattam a menetrendeket az esetleges menekülési útvonalakkal is számolva :). Remélem kedves túratársam nem felejti hogy az optimális energiamennyiséget tartalmazó májkrémes zsömlének milyen arányban kell tartalmazni májkrémet, zsömlét, illetve egyéb zöldségeket. Mert ezt is feljegyeztettem vele :). Szombaton reggel korán indul a busz, ha minden jól megy, 10:26-kor érkezünk Velem községbe. Olyan szerencsések vagyunk hogy tudunk ugyanazzal a járattal menni, így még esélyem is van feltartani a sofőrt ha Dóri még csak a feljegyzéseiben keresi a helyes májkrém-zsömle arányt, amikor a busz lassítani kezd a somlóvásárhelyi megálló felé.

Drága barátnőm lázasan edz minden nap, én pedig lázasan nyomkodom a billentyűzetet hasonló rendszerességgel. Az idő remeknek ígérkezik, és most már tényleg azok a bizonyos égből hulló gyerekek sem  tántoríthatnak  el attól hogy mi ketten május  első szombatján valami nagy dologba kezdjünk...

"Indulj el egy úton, én is egy másikon!"

Egy kisebb kálváriát követően, a pécsi Hervis-ben megvettem a Salomon túracipőmet. :-)

Senkit nem akarok lebeszélni az internetes vásárlásról, de mindenképpen próbáljátok fel a cipőt, mielőtt bármilyen módon jutnátok hozzá. Nekem 38-as a lábam, ami szerintem a női populáció 80 százalékára jellemző ( jó, a Livinek nem, mert az Ő kiszuperált cipőit kulcstartóként is lehetne használni :P), de még így is próbáltam olyan lábbelit, amiből 37-esen kiléptem, és ami 39-esen szorított.

A Nagy Könyv szerint egy mérettel nagyobb cipőt válasszunk, akár futásról vagy túrázásról van szó, mert a terheléstől megdagadhat a lábfejünk. Nekem végül így is egy 38-as lett a megfelelő és kényelmes, amit túrazoknival próbáltam (azt hiszem újra át kell gondolnom a lábméretemről alkotott elképzelésemet). Az orrészben kényelmesen elfér a lábfejem, és a kialakításának köszönhetően tartja a bokám.

A másik szempont a Gore-Tex minősítés volt. Az ilyen emblémával ellátott termékek tartósan vízállóak és lélegzőek. –közérdekű hirdetésünket olvasták :-D

Az útvonal részletes leírása térképekkel már a kezünkben van. Ajánlom mindenkinek aki készül a DDK bejárására. Azóta olvasgatom, és már alig várom hogy újra lássam a Kőszegi hegység sötét -de korántsem barátságtalan- fenyves erdeit!

Az igazolófüzet beszerzése folyamatban van, és Dóri is egyre inkább igyekszik megtalálni a "mindent túlélő" túrabakancsát... :)

Mivel még Mi is csak ismerkedünk az útvonallal, rögtönzés helyett hiteles forrásból, a turabazis.hu-ról kölcsönöztük a túra rövid kis leírását. De sok, hasznos információ elérhető különböző portálokon pl: a termeszetbarat.hu-n is.

„A Kaposvár és Szekszárd között már régebben meglévő Dél-dunántúli Kéktúra összekötése az Országos Kéktúrával - Rockenbauer Pál "Még egymillió lépés..." című TV filmsorozata nyomán - 1989-ben készült el. Hazánk második hosszútávú turistaútja nevét a népszerű turistáról, szakíróról, népművelőről, TV-s személyiségről, Rockenbauer Pálról kapta, - így tisztelegve emlékének.”

Az útvonal összesített hossza 550 km, bár voltak olyan bejegyzések is, ahol 538-565 km-ről írtak.

Egy turistatérkép a teljes útvonalról, és a hivatalos Igazoló füzet a Magyar Természetbarát Szövetség-től még beszerzésre vár.

Még csak éppen közelít az április, mi máris május első hétvégéjének lázában égünk. Akkor indul ugyanis a mi kis El Camino-nk, az első 50 km-es szakasszal. Egy hete megmásztuk a Somlót edzésként:)